Kezdő örömlányok túlélési kézikönyve -bevezető

Az előzmények 

A közhiedelem szerint kevés könnyebb, egyszersmind jövedelmezőbb női szakma van a legősibbnél. Nem kell hozzá bonyolult intellektus, elegek a megfelelő külső adottságok, no meg az elég erős gyomor. Sajnos, az esetek nagy részében azok is így gondolják, akik ki akarják benne próbálni magukat.

Csak amikor már nyakig benne vagy, jössz rá, téged is ér legalább annyi stressz, mint egy rendőrt, orvost, pszichológust, vagy urambocsá’ lelkészt, meg az összes, emberi problémákkal kapcsolatos szakmában dolgozót. Van azonban egy apró különbség: őket éveken át erre képezték, míg te, még a legjobb esetben is csak olyan háttér-információkkal rendelkezel, melyeknek igen kevés hasznát veszed majd a gyakorlatban

Most már tényleg betelt a pohár. Bármit csináltál is az elmúlt évek során, kapcsolataid nem alakultak valami jól. A pasik átvágtak, esetleg nemcsak a lelkeden élősködtek. Ügyeletes igazid talán csúnyán elbánt veled a közelmúltban, és most a kutyaharapást szőrivel terápia mellett döntöttél. Esetleg már régóta magányos vagy, talán épp azért, nehogy újra hasonló történeteknek tedd ki magad. Csakhogy testi és anyagi igényeid egyaránt megoldást sürgetnek és te, hosszabb-rövidebb mérlegelés után ezt a tevékenységet látod annak. Az is lehet, ún. tartós kapcsolatban élsz. Olyanban, ahol akár bevallod magadnak, akár nem, úgy érzed: e foglalkozás mellett még egy darabig fenntarthatod a köztünk-minden-a-legnagyobb-rendben-van illúzióját.

Nem birod a starpát. Elvileg egyetértesz szüleiddel, akik úgymond az életre akarnak nevelni, ezért elvárják, hogy legalább a zsebpénzre valót keresd meg a suli mellett. Persze, az is lehet, legjobb szándékkal sem tudnák finanszirozni tanulmányaidat, hiszen mindennapos kenyérgondjaitok vannak. Úgy találod azonban, hogy még az ún. könnyű munkák mellett sem lányálom vizsgákra készülni. Hát még ha egy fizikailag is megerőltetőbb mellékállással kell beérned, mondjuk takarítasz vagy pincérnősködsz a koleszbüfében.?! Esetleg a későn érő típushoz tartozol, és hatalmas kitolásnak érzed, hogy végig kell robotolnod azt a kevés időt is, amit óráid után haverjaiddal vagy hobbiddal tölthetnél. Emiatt annyira berágtál, hogy sértődöttségedben el se töprengsz azon, hogyan strukturálhatnád át idődet, csoportosíthatnád teendőidet és mi módon találhatnál hozzád illőbb munkát. Pedig lehet, a megoldás kézzelfogható közelségben van.

Már jó ideje elhagytad az iskolapadot. Idült pénzzavarban szenvedsz. Akárhogy is szeretnél csak addig nyújtózni, amíg a takaród ér, valamivel magasabbak az igényeid, mint fizetésnap után egy héttel sárgaborsófőzelék-kúrába kezdeni. De talán még ennél is nagyobb bajban vagy. Interjúról interjúra rohansz hosszú hónapok óta. Szakmai önéletrajzaid annyira részletesek, hogy még aranyhalad oltási dátumainak is külön bekezdést szentelsz. Hiába. Fogalmad sincs, mi lehet veled a gond. Ápolt vagy, üde és fiatal. Jó iskolát végeztél, talán egy- két tuti tanfolyamot is. Talán beszélsz egy vagy több idegen nyelven. Esetleg egy-két egyetemi/főiskolai diploma is sárgul szekrényedben. Vagy, jó fej vagy, tapasztaltabb, tájékozottabb az átlagnál, csak papírral nem tudod igazolni készségeidet. Akár így, akár úgy, már igencsak unod, hogy hetente legalább öten biztosítanak afelől: majd visszahívnak. Aztán – jó esetben – rövid levélke tájékoztat arról: nem rád gondoltak. De gyakoribb, hogy magadtól jössz rá, ha már egy hónapja várod hiába visszajelzésüket.

Hírből sem ismered a nyomort. Úgynevezett „jó családból” származol, ovis korodban már mobiltelefonod volt, elemistaként laptopot kaptál a Mikulástól. Esetleg felnőttként választottál jó szakmát magadnak: te már akkor bérből és fizetésből vett Alfa Romeoban furikáztál, amikor volt évfolyamtársaid az albérletre valót állították élire. De azért te sem vagy probléma mentes

Miközben ugyanis hozzászoktunk az én irányítom életemet, sorsom ura vagyok  meg a hasonló pozitivista varázsigékhez, igenis vannak olyan helyzetek – és ezeknek az életszakaszoknak van bizonyos sorsszerűségük – amelyekben még az ilyesfajta extrém megoldások is jobbnak tűnnek, mint elviselni a status quot. Ha aztán ezekhez a külső sorsszerűségekhez bizonyos, alkati sajátosságokban, személyiségvonásokban, családi háttérben megnyilvánuló belsők is társulnak, mondhatni, nyílegyenes ösvényen haladsz leendő szakmád felé.

A pályamódosításhoz nem kell ismerned a Pretty Woman, Diplomás örömlány, Lady L.típusú történeteket, a józan paraszti ész is elég. Miért is ne próbálhatnád ki a legősibb női mesterség valamelyik műfaját ?!

Miért is ne? Talán időtlen – idők óta birizgálja a fantáziádat. Őszintén szólva MINDEN igazi nőnek megfordul legalább egyszer a fejében. Egyesek aztán, szent borzadállyal szinte azonnal el is hessegetik maguktól. Hiszen ők jóravalók. Tisztességesek. Hölgyek. Mások, a pillanatnyi elhatározások emberei azonnal tettre is váltják. Ismét mások, pl. te, hosszú heteken, hónapokon- netán éveken keresztül érlelik magukban.

 

Alkati adottságok, családi háttér

Ha jobban el szeretnél mélyedni a témában, hatalmas irodalmat találhatsz arról, milyen lelki alkatú, családi, társadalmi hátterű lányok választják ezt a foglalkozást, vagy sodródnak felé látszólag véletlenül. Én csak az általuk nem feltétlenül kihangsúlyozott részletekre szeretnék kitérni.

Érdekes, színes egyéniség vagy. A férfiak vonzónak találják társaságodat. Te is az övéket. Testileg is. Igen. Imádod a szexet és lehet, hogy nem szeretnél életfogytiglan lehorgonyozni egyetlen partner mellett. De az is ugyanennyire valószinű, hogy kimondottan hűséges típus vagy: ha rajtad múlik, szived választottja akár tíz év mülva is ugyanannyira képes tűzbe hozni, mint az első éjszakán.  Pasiidat már azzal is képes vagy felizgatni, hogy mennyire izgalmasnak találod együttléteiteket. Egyszersmind nyugtalanító társaságnak tartanak. Hiszen bármilyen modern neveltetésben is részesültek, hallgatólagosan még mindig tartja magát az az évszázados irányelv, miszerint jóravaló hölgy nem élvezi a malackodást. Vagy maguktól jutnak arra a következtetésre: az ilyen fehérmájú nőszemély, amilyen te vagy, nemcsak velük érezné jól magát. Afférjaid, még ha egyelőre csak az ő fejükben játszódtak is le, annyira sértik hiúságukat, hogy semmi kedvük nincs kitenni magukat ilyesminek. De az általad nyújtott jóból sem szeretnének kimaradni.

Ezért aztán úgy élvezik a társaságodat, hogy kapcsolatotokat se kelljen felvállalni. Vagyis: meglehet, te vagy álmaik ágyastársa. De „hivatalosan” a kis szende háziassal fognak járni. Később feleségül veszik, és veled csalják meg. Vagy, ha össze is jön az ún. stabil kapcsolat, stabilan meg is csal majd, mintegy előre megtorolva hűtlenségedet. Miután az ilyen viszonyok egyetlen ép lelkivilágú nőt sem dobnak fel különösebben, te is véget vetsz nekik. Vagy téged hagynak ott monoton rendszerességgel, mielőtt még kimondhatnád a boldogító nemet. Nem mondhatnám, hogy bármelyik variáns is mélyítené önbizalmadat, vagy a Nagy Szerelembe vetett hitedet.

A ledérségen kívül vannak más bűneid is, számosan. Talán határozott egyéniség vagy, határozott elképzelésekkel, amilyenekkel egy nőnek nem kéne rendelkeznie. Vagy, ha már igen, férfias módon kellene kinyilvánítania, érvényesítenie őket. Ha tarkód fölött felnyírnád a hajad, öltönyt és nyakkendőt viselnél, azt a kollégádat pedig, aki megdicséri szemüvegkeretedet, feljelentenéd szexuális zaklatásért, máris tudnának hova tenni. Csakhogy te az öltönyt és a nyakkendőt legszívesebben olyan úriembereken látod, akik kinyitják előtted az ajtót, válladra segítik a kabátot, ragaszkodnak ahhoz, hogy ők fizessenek, ha vacsorázni hívnak és hasonló divatjamúlt beidegződések rabjai. Te pedig nőies viselkedéssel igyekszel elérni, hogy nőnek nézzenek. Nőiesen öltözöl, szeretsz flörtölni, de mégse tartozol a plázacica kategóriájába.

Urambocsá’, nemcsak értelmes vagy, de még valami kreatív hajlamod is van. Szépen énekelsz. Korongozol, gyöngyöt fűzöl, tagja vagy valamilyen színjátszó körnek. Esetleg a megjelenítés művésze vagy, annyira fotogén karakter, hogy festők, fotósok választanak modellül (te pedig nem a műtermek szereposztó díványát választod, de ez már egy másik téma…). És még sorolhatnám. A bökkenőt az okozza, hogy túlságosan egyénire sikerültél. Nehezen illesz be az általánosan elfogadottba. Ezért nehezen is találsz magadnak megfelelő baráti kört, iskolát, partnert, munkahelyet. Van benned valami, ami egyszerre vonz és taszít. Csak úgy vibrál körülötted a levegő. Még a vadidegenek is úgy érzik, valami rögvest történni fog környezetedben.

A férfiak részben ellenállhatatlannak találják ezt a személyiségvonásodat. Másfelől igyekeznek tisztes távolba menekülni, mielőtt még kicsapnának villámaid. A nők? Ha olyanok, amilyen te vagy, természetesnek találják, hogy hasonlóképpen működtök. De belőlük vannak kevesebben. A többség az a típus, akiket a férfiak feleségül vesznek, vagy legalábbis tartós kapcsolatnak választanak. Megcsalni veled szokták őket. Nos, mintha sejtenék is a dolgot, mert, hogy úgy mondjam, azonnal kiszúrnak  és ránézésre utálnak.

Már óvodás korodtól kezdve, csoporttársnő, dadus, másik anyuka minőségben. Semmit sem kell tenned érte. Talán nincs is kapcsolatuk pillanatnyilag. Vagy, ha mégis, párjuk nem is ismer. De ők csalhatatlanul érzik: ha épp járnának valakivel, vagy ha összefutnál ügyeletes Igazijukkal, téged sokkal vonzóbbnak találna náluk. Ezért aztán kíméletlenül üldöznek. Talán már első elemista korodban rád aggatják a kis k… jelzőt. A későbbiek során bárhol összefuthatsz velük és találkozásaitok sosem lesz zökkenőmentesek. Bármit mutat is a látszat, te húzod a rövidebbet. Lakhatnak a szomszédodban, árulhatnak a sarki közértben. Lehetnek, te szegény, előadók munkahelyed személyzeti osztályán, közvetlen főnökeid, osztálytársnőid, tanárnőid, osztályfőnöknőd, aki pont rád pikkel, nagynénikék, család kedvence hugi vagy nővérke- hozzád a rosszcsonthoz képest, vagy éppenséggel az anyád…

Mondanom sem kell, ez a lehetséges esetek legrosszabbika. Ha pedig, az anyai ellenszenv ne adj’ Isten, érzéki formában is megnyilvánuló apai szeretettel párosul, maga a tragédia. De az ilyesminek nem kell feltétlenül, fizikai formában konkretizálódnia. Finomabb szinteken, a háttérből munkálkodva is éppen elég gondot képes okozni.

Családi háttered persze más okokból is lehet zűrös. Kinél miért az, személyenként változó. Talán valamelyik, esetleg mindkét szülőd alkoholista, vagy más szenvedély rabja. Lehet, ún. csonka családban nőttél fel. Lehet, mindkét szülődet elvesztetted. Az is elképzelhető, hogy látszólag mintacsalád voltatok, egy szűkebb- tágabb közösség krémje, csak a színfalak mögött gyilkoltátok egymást. Mint ahogy az is lehetséges, hogy a te famíliád volt az utca / lakótelep / falu / város, stb. botrányköve. Gyerekkori sérüléseid talán a mai napig is elevenen élnek benned. Vagy épp ellenkezőleg, olyan mélyen érintettek, hogy úgy érezted, beléjük kell halnod. Hogy mégis életben maradhass, kénytelen voltál elfelejteni őket, és most úgy emlékszel: te nagyon boldog kislány voltál.

Bárhogy történt is, a későbbiekben megpróbáltál mindent helyre hozni. Olyan kapcsolatokat kerestél, amelyektől meg szeretted volna kapni mindazt a szeretetet, biztonságérzetet, odaadást, védelmet, amit gyerekként olyan fájdalmasan kellett nélkülöznöd. Csakhogy, a sors iróniájaként, ugyanolyan fajta elutasításra találtál, amitől kislányként is a legjobban szenvedtél. Sorozatosan alkoholistát vagy más szenvedélybetegség rabját szúrtál ki magadnak. Agresszív, tettlegesen is durva társat, esetleg „csak” olyat, aki a szavaival gyilkolt. Megrögzött csapodárt. Kissé élhetetlent, aki mellett muszáj volt férfi lenned a talpadon. Ha jót akartál, kettőtök helyet kellett dolgoznod, felelősséget vállalnod. Olyat, aki csak elvenni tudott. Elvenni idődet, kilátásaidat, önbizalmadat, életteredet – és pénzedet is, ha őt is el kellett tartanod.

Esetleg nős pasikba habarodtál bele minduntalan, akiknek eszük ágában sem volt elválni. Miközben folyton a feleségükre panaszkodtak, lassanként úgy érzeted, mintha „azon” kívül leginkább arra kellenél, hogy összetartsd házasságukat. Mást se csináltál, mint folyton tekintettel voltál rá. Magányosan töltött Karácsonyokon, Szilveszterkor meg a többi piros betűs ünnepeken, amelyeket ő családjával töltött, te pedig magányosan, a négy fal között epedve utána. Akár egy engedelmes kis háremhölgy csak arra vártál, juss végre eszébe. Hiszen akkor biztos lehettél benne: nálad terem. (Fordított esetben, amikor TE sóvárogtál elemi erővel társaságára, meg abban: pont most nem fog ráérni.)

Voltak aztán minden szempontból megfelelő férfiak is életedben. Igyekeztél is minden szempontból megfelelni nekik. Talán még a bőrödből is kibújtál. De így sem voltál elég szalonképes a számukra. Hol családi, hol társadalmi háttered miatt, hol pedig „csak”. Legalábbis így magyarázták neked elutasító magatartásukat. Hiszen, kellő akaraterővel, elszántsággal saját magadon még csak- csak alakítgathatsz. Ezt hívják önnevelésnek. De otthoni környezetedet, a „készen kapott” feltételeket hogy is tudnád megváltoztatni?!

Kapcsolataid, akármelyik kategóriába tartoztak is, még egy bizarr törvényszerűséget mutattak. Még legközönyösebb, legtávolságtartóbb pasid is  csodálatos metamorfózison ment keresztül, amint megelégelted viselt dolgait és megcsaltad. Semmi szükség nem volt töredelmes vallomásra. De miért is tetted volna ?! Bármekkora szerelemről volt is szó, annyi eszed csak maradt, hogy ne akard minden titkodat megosztani szíved csücskével. Ahhoz, hogy elhalmozzon rajongásával csupán egy jól sikerült éjszaka kellett- igaz, nem vele. Akárhányszor tapasztaltad is ezt a jelenséget, egyik ámulatból a másikba estél.

Szó, ami szó, te is pontosan meg szoktad érezni párod gondolatbani, vagy ennél jóval konkrétabb hűtlenkedéseit. Csakhogy ez odaadás helyett elemi erejű dühöngést szokott kiváltani belőled. Sőt, barátnőid is mesélték, hogy pasiik is így reagálnak a hasonló helyzetekre. Ezek szerint csak téged vert meg a sors olyan férfiakkal, akiket, úgy tűnik, csak elutasítással lehet megfogni? Lassan biztos lehettél benne. Hiszen, figyelmességüktől meghatva, próbáltál csak meg jó útra térni! Olyan megtorlóakciók zúdultak a nyakadba, mintha azzal a bizonyos Jánossal meg a várossal randevúztál volna. Csakhamar azon kaptad magad, hogy fonákul kezdesz működni. Ha történetesen fülig szerelmes voltál is, és csak a nagy Ő ölelésére vágytál, sok kis ővel kellett ágyba bújnod, hogy számára is tartós vonzerővel bírj. Ezt pedig, akármilyen mókásan hangzik is, nem lehet hosszú távon elviselni. Neked se sikerült.

Egy idő után besokalltál. Nemcsak belefáradtál, hanem dühbe is gurultál. Eleged volt a rád kényszerített rút kiskacsa- rossz kislány szerepből. Fellázadtál. Elhatároztad, ha törik, ha szakad, megtalálod azt a közeget, amelyben hattyúvá nőheted ki magad. Vagy csak egyszerűen élni hagynak. Ezért most beleugrottál a mély vízbe.

Jogos aggályok

Azért persze marcangol is néhány kétely. Hiszen tudod: nem veszélytelen. Megnéztél néhány krimit, sőt, olvastál is egy párat. Figyelemmel kíséred a rendőrségi híreket. Elolvastál néhány ún. tényfeltáró riportot a női magazinokban… Hegyezed a füled, ha a környezetedben olyan ismerősről pletykálnak, akiről hogy-hogy nem, kiderült. Pedig ki gondolta volna: olyan jóravaló, szende lányka.

Nos, te nem akarsz ÚGY járni. Továbbá mázsás, golyófejű, sük-sükölő hústornyok csereárujává sem kívánsz válni, és a világ másik felén kikötni – bármennyire szeretsz is utazgatni. Ahhoz sincs kedved, hogy amikor a magad részéről befejezettnek  tekintenéd szakmai kitérődet, felettesed (képzeletedben a múlt századi regények testes „madamjaként” él) másként vélekedjen tervedről és másokat is belevonjon nézeteltérésetek tisztázásába. Pl. szüleidet, szívszerelmedet, esetleg főnökeidet, kollégáidat társadalmilag szalonképesebb életedből. Na, és persze még futó ismerőseidet sem szívesen üdvözölnéd vendégeidként, nyomozó szomszédodat pedig végképp nem látnád szívesen egy, az új munkahelyeden tartott razzián. Itt azonban abba is hagynám a felmerülő, igencsak megalapozott aggályok listázását és rád bízom a folytatást.

Igazad van. Ezek reális veszélyek. Hogy úgy mondjam, a szakmával járó kockázatok és mellékhatások. Egyeseket, kellő körültekintéssel el lehet kerülni. Ha megvan a magadhoz való eszed, tudsz a sorok között olvasni és intuíciód sem szokott cserbenhagyni, jó eséllyel szűrheted ki azokat az álláshirdetéseket, amelyekre NEM fogsz jelentkezni, meg azokat a nyomtatott vagy virtuális forrásokat is, amelyeken NEM böngészgetsz ilyen  típusú munkaajánlatokat

Más rizikófaktorok azonban nemcsak neked, hanem a téma azon „szakértőinek”sem jutnak eszükbe, akik iróasztalaik mögül osztják az észt anélkül hogy a leghalványabb fogalmuk lenne az üzletág ama belső mechanizmusairól, amelyekkel te mindjárt az első munkanapodtól a gyakorlatban is szembesülni fogsz.

Akkor is, vagy még csak akkor igazán, ha úgymond szerencsés vagy. Azaz, ha a hirdetés amire jelentkeztél nem kamu. Ha nem lesz belőled szép szőke női hulla sem szeídebb kék hír, de még pletyka téma sem, hiszen sikerül titokban tartanod. Ha valóban akkor hagyhatod abba, amikor jónak látod,  és valóban senki nem fog visszatartani. Ha beválnak pénzügyi számításaid, sőt még felül is múlják reményeidet. Ha a legelegánsabb körülmények között dolgozhatsz, vendégeid nagyvonalú, jómodorú úriemberek, kolléganőid és munkaadóid pedig jobbnál jobb fejek.  Egy szóval, ha szerencséd és emberismereted jóvoltából (mindkettőre nagy szükséged lesz a továbbiakban) jó időben jó helyre kerültél…

 

 

[Kezdő örömlányok túlélési kalauza című, 2004-ben közölt írásom bevezetője. A „diplomás örömlányok” motvációit, a legősibb szakma közismert buktatóin kívüli, „beépített csapdákat” (amelyekkel sokszor még a témával foglalkozó szakemberek – pszichológusok, nyomozók – sincsenek mindig tisztában, nemhogy az előzetes tapasztalattal nem rendelkező lányok), a kijövetel lehetséges útjait taglaló tanulmány hamarosan e-könyv formájában is megrendelhető ]